2016. január 21., csütörtök

Párna Valentin napra

   Közeledik a Valentin nap és ez engem is meg ihletett.
    Azonnal papírt , ceruzát ragadtam hogy megrajzoljam a saját tollas szív mintámat.
Mivel imádom a tollas tűző motívumokat rajzolni, így ez számomra igen izgalmas folyamat. Megrajzoltam néhány szív alakú mintát , majd kiválasztottam azt, amelyik a legjobban sikerült.


 Ez lett a tűzőmintám, amit a későbbiekben az anyagra rajzoltam.
De lássuk hogyan is készült az itt látható párna.



Fehér pamutvászon anyagból szabtam egy 45cm x 45 cm négyzetet.
Mind a négy oldalán bemértem a szélétől 2cm -t és r frixion tollal meghúztam a vonalakat.



Erre az anyagra kell rárajzolnom a mintát, igen ám de hogy.Legtöbbször azt halljuk hogy tegyük a mintát és az anyagot egy fény dobozra. Ez valóban remek ötlet ám nekem nincs ilyenem.

Viszont,  van egy jó nagy üvegezett ajtónk , erre a nagy üveg felületre ragasztottam fel a mintarajzot.

Majd ráhelyeztem a textilt úgy, hogy a szív minta az anyag közepére essen.Természetesen ezt is ragasztó szalaggal rögzítettem az üveghez.Az ajtó mögé helyeztem egy állólámpát, ennek a fénye jól megvilágította a felületet, és a Frixion tollal, könnyedén átrajzoltam az anyagra a tollas szívet.



Összeállítottam a quilt szendvicset, 100gr-os vékony flízt használtam.
Jól összerögzítettem a három réteget , nehogy a gép alatt szétcsússzon.

A tűzést először az anyag szélére rajzolt vonalon indítjuk,
ezután a közepében levő szívmintákkal kezdjük a díszítő tűzést.
Piros színű 40-es Isacord cérnát használtam felső szálnak,
 és 40-es piros poliészter cérnát alsó szálnak.

Majd a külső szívet varrjuk körbe.
Eztután a szív minta egyik felén haladva letűzzük a külső és belső tollasrészt.
Megtűzzük a szív másik felén is a tollas részt. és már kész is van a fő motívum.
40-es fehér hímzőcérnával megtűzzük a háttér részt.Az alsó szálat is fehérre cseréltem.
Elsőként a szív körül úgynevezett echo tűzést alkalmazunk,

A háttér többi részén egyenes vonalakat tűztem, ezt frixion tollal,
 vonalzó segítségével  fel is rajzolható, de bátran szabadon is tűzhető.
Hisz ez lenne a szabad gépi tűzés lényege, és nem dől össze a világ ha nem annyira egyenes az az egyenes. A lényeg hogy élvezd a tűzés minden pillanatát.
Bemutatásként, felrajzoltam néhány "segéd"vonalat így indítottam a tűzést ,
de a párna többi részén szabadon tűztem,
Íme a párna eleje.
A hátához nagyobb átfedéssel illesztettem össze a két leszabott anyagot,
így nem szükséges bele cipzárt tenni
.
A párna elejét körbe szabtam  40cm x40cm -es méretre,
Összegombostűztem a háta résszel. 


Végül körben piros szegőpánttal dolgoztam el a széleket

.
Ha tetszik a párnám, készíts te is egy hasonlót.
Biztos vagyok benne, hogy lesz valaki akit boldoggá tehetsz egy saját készítésű párnával.

Boldog Öltögetést!
Happy Quilting!

2016. január 6., szerda

Amikor egy UFO életre kel


Évekkel ezelőtt még kezdő foltos koromban készítettem a takaró fedlapját,majd bekerült egy dobozba mondván később befejezem.Akkoriban még csak kézzel tudtam tűzni , így nehezen is fogtam neki hisz olyan nagy munka és sok idő ha gazdag tűzést akarunk egy egy nagyobb foltmunkán.Mindig volt egy újabb megvarrandó ötlet, egy újabb projekt ami után következett volna a takaró befejezése.
Így lett a lelkesen készített takaró fedlapból UFO aza be nem fejezett quilt.
Egy-két évvel később varrtam magamnak egy nagyon egyszerű kilences blokkokból készült takarót, ami mára már a sok mosás miatt igen kopott lett. No és persze anno kezdő foltosként  még én is az olcsóbb anyagokkal dolgoztam.Ez is egyik okozója hogy pár év alatt kopottá vált az oly nagyon szeretett takaróm. No nem gond, gondoltam,majd varrok magamnak egy újat. Ám abban a pillanatban eszembe jutott a rózsaszín takaró, ami évek óta tűzésre várva lapul egy doboz mélyén.
   Ahogy elővettem a takaró fedlapot, megállapítottam hogy még most is tetszik, ám kritikus szemmel is megvizsgálva megláttam a blokkok varrásában levő hibákat. Milyen sokat tanultam azóta a foltvarrásról és ma már mennyivel precízebben tudok varrni, nyugtáztam a tényt magamban.
Egy  egy ilyen rejtekhelyéről előkerülő foltmunka remek alany lehet a gépi tűzés gyakorlásához.
Kísérletezhetünk rajta különböző mintákkal, és a cérnákkal.
Elhatároztam mivel a tollas minta az egyik nagy kedvencem annak több változatát fogom használni a blokkokba tűzve.Mivel a takarón egy egy mintájú blokkból több is van így mindegyikbe ugyanazt a mintát tűzve, jól begyakorlom az adott minta varrását és végül egy egységes képet ad a kész műnek.
   Természetesen mielőtt a minták tűzésébe kezdem gondosan legőzöltem a hátlapanyagot és a fedlapot majd ragasztó spray-t használtam a három réteg azaz a "szendvics" elkészítéséhez.
Blokkokból készült foltmunka esetén, első lépésként a blokkok közötti varrat árkokban megtűzzük a takarót. Ezt követően mindig egy zárt részben dolgozunk, azaz egy körben már megtűzött blokk minta belsejében.
A tűzéshez felső szálként 40-es fényes hímzőcérnát használtam, alsó szálként  40-es  poliészter cérnát.
A takaró majdnem teljes egészében, csak a felső széle maradt le.
A patchwork falam kicsivel kisebbnek bizonyult mint a takaró.
Mérete, 160cm x 210cm




Ezen a képen jól látszik hogy ha elütő cérnát használunk, a tűzött motívum díszítő elemként is működik.
Ugyanazt a mintát tűztem mindkét háromszögbe fehér Isacord cérnával, a fehér részen alig észrevehető a minta még a rózsaszín darabon úgy pompázik akár egy hímzés.


Egy másik tollas koszorú minta úgynevezett echo tűzéssel.


A széles szél remek gyakorló terület a tollas minta egyik változatához,
mely körbefut a takaró szélén.
Ha kedvet érzel a tűzéshez, vedd elő a rég elfelejtett, UFO foltmunkáid, és gyakorolj rajtuk bátran. Kísérletezz a cérnákkal, a színekkel.
Milyen tűzési eredmény ad a hazánkban kapható különböző vastagságú, minőségű cérna ?
Azt hiszem ez egy remek blogbejegyzés témája is lehetne, erre hamarosan visszatérek.
  Addig is , Boldog Öltögetést!
        Happy Quilting!